Idén is megrendezésre került kis falunk nagy rendezvénye- a Hodászi Mustra-, melynek szervezését hónapokkal korábban kezdtük meg, ám a kétkezi munka az utolsó két-három napra maradt, melyben közel 15 tettre kész önkéntes segédkezett.
A pénteki szüreti felvonuláson a NÖTYE által elénekelt népdalok hozták hangulatba az érdeklődőket, akik a kissé megkésett Éder Gabee dalaira a rendezvénysátrat is birtokba vehették. Az est leginkább várt fellépője a 3+2 együttes volt. A közönség jó része az első két-három szám után táncra perdült, majd az emelkedett hangulat a több, mint másfél órás koncert végére sem hagyott alább, így a vajdasági zenészek jó pár ráadás-számot követően, a közönség méltó elismerése közepette fejezték be műsorukat. Az est hátralévő részében Éder Gabee és Zsófi szórakoztatta a résztvevőket.
Szombat délelőtt négy csapat részvételével zajlott le a főzőverseny. A zsűrinek nem volt könnyű dolga az értékelésnél, hiszen minden csapatnak megvolt a maga erőssége: tartalom, különlegesség, tálalás, egyszerűség. Az eredményhirdetés során derült fény arra, hogy az első helyezést a csülkös pacalt készítő nádasdi csapat érte el.
Délután kulturális műsorunk keretében a bagodi, a telekesi és a nádasdi gyermekek léptek fel. Remek néptánc csokrot láthattunk az általános iskolás tanulóktól. A gyerekek - akiket sok szülő és nagyszülő is elkísért - az előadások után részt vehettek a Batthyány Bandérium lovas hintózásán, érdeklődve figyelhették a vas megmunkálását egy kovács közreműködésével, kipróbálhatták a szőlőmorzsolást és megkóstolhatták a frissen préselt mustot is. Közben lehetőségük volt pónilovaglásra és kisállat simogatásra is.
Érdekes western produkciót láthattunk a Vágtázó Kenu Tábor párosától, melynek keretében mindkét résztvevő (ló és lovasa) megmutatta sokoldalúságát. Kapcsolatuk összhangját hűen tükrözte a beidomított feladatok sikeres kivitelezése.
Kemény, korhű csatákat hozott a középkori harcászati bemutató, melynek keretében teljes felszerelésben ütköztek meg a Nyugati Gyepű Pajzsa Haditorna Egyesület katonái.
A zenei program első fellépője a Jump Rock Band volt. A 3 fős zenekar szókimondó számai remek felvezetésül szolgáltak az Ismerős Arcok koncertje előtt. A várva-várt együttes nagy sikert aratott. „Dalaik témái között a legjellemzőbb gondolatok a család és a hazaszeretet, kultúránk, értékeink tisztelete és megóvása, valamint a közösségben való létezés fontossága”- írják honlapjukon. 2007-es, Nélküled című daluk - mely mindezek összefoglalása - nem vesztett fényéből, napjainkban is aktuális!
A Mustra záró akkordjaként a Hungarica nevű formáció lépett föl, akik lengyelül is adtak elő rock-metál dalaikból.
A kétnapos rendezvényen több száz ember szórakozott, kikapcsolódott - ez örömteli. Csakúgy, minthogy mi szervezők és a helyi lakosság is közelebb került egymáshoz - személyenként és közösségként egyaránt - a közös cél által!
ISMERŐS ARCOK: Nélküled
Annyi mindent kéne még elmondanom
S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom
Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk
S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk
Mint a villám tépte magányos fenyő
Mint a vízét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő
Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér
Otthont, házat, Hazát, nyugalmat már többé nem remél
S bár a lényeget még nem értheted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk!
Mint a leszakított haldokló virág
Mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág
Mint porba hullott mag, mi többé nem ered
Ha nem vigyázol ránk olyanok leszünk mi is, nélküled.
S bár a lényeget még nem érthetted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk!