Hegyháthodász község Vas és Zala megye határán fekvő 176 lelkes kistelepülés. területe 806 ha. Megközelíthető a Körmendet és Zalaegerszeget összekötő 76-os számú főútról.

Történelméről nincs sok adat, de hogy már az őskorban is lakott hely volt arról tanúskodnak a község határában talált vaskorszakbeli emlékek. A római megszállás alatt is virágzó élet folyt itt, a honfoglalás idejében a népvándorlás után visszamaradt avar frank-szláv keverék törzslakosság lakta. A magyarok csak jóval a honfoglalás után, Szent István idejében telepedtek meg. A település foglalás útján jutott a Héder-nemzetség birtokába. Ők tekinthetők Hodász létrehozójának. A "hodász" foglalkozásnév, mely arra utal, hogy legkorábbi lakosai hódvadászok voltak, akik a XI. sz.-ban a vasvári ispánsági központ körül letelepedett szolgálónépek köréhez tartoztak.

Napjainkban a települést nagy kiterjedésű, nagyon szép bükkös erdő övezi, rendelkezik a falusi élet nyugalmával és minden szépségével. A rendezett tiszta környezetet szorgalmas, barátságos emberek lakják. A szennyvízelvezetés megoldásával az infrasruktúra teljessé vált. Helybeli munkalehetőséget zömében az olasz tulajdonú fafeldolgozó Lumber Fa Kft. és a pálinkafőzde adja. Iskola és óvoda helyben nincs, a gyermekek a községtől 6 km-re lévő Nádasdra járnak. Működik klub-könyvtár, ahol számítógépekhez és az internethez is hozzáfér a lakosság. Van játszótér, sportpálya és konditerem. Évente rendszeresen megrendezésre kerül a hagyományőrző farsangi rönkhúzás, húsvéti locsolkodás valamint júliusban a falunap és augusztus első vasárnapján a búcsú.